KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
UTAZVA

- Enyhe realizmusban

56 A-jelű villamoson
Kellemesen, csinoson
repültem én fölfelé,
völgybe fel a sín-vason.
Völgy-, majd Szerb Antal utca, olvasom
a ködpára pettyezte ablakon
át-át tekintve,
szemem futtatva mord úri házfalakon.

Új a cipőm, a kalapom régi;
a vörös ingemen sincs gomb végig.
De mi baj az néki? Vagy nékem?
E rőt vászon holmi hiányai az időt mérik!

Egyszerre kis csinos, cinkos kéz
fonódott hátulról derekamra.
Tapintása lágy, üzenete: csíny.
Lány lesz. Gondoltam. Biztosan szép.
Még nem fordulok hátra,
húzom az időt,
mosolygok szakállamba,
mi rőt csipkebokor-tűz

Hátra pillantok azért.
-Búbánatos franc!-
Valaki csak nyitva hagyta az ablakot,
s a hűvösvölgyi szél futta testemhez az inget legott.
Hát te légy szeretőm, Szél.
Fussunk együtt, Te, a sín, és én.