ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL:
IRSA

Töröm kezeim
S csonthamuban várok ködtelen igazságot
Túlfulladt ereim
Már csak a ringató rimánság morajlik
Szilárd szívemben
S majd ha hajnal rántja le álmaim függönyét
S függve függök én is
Majd nem fáj, s mégis
Volt ami van, van ami nincs

Gerinctelen
S mégis egyenest áll szememben
Felismerem
De nem tudom milyen útról jő
Hamar s túl későn
Megkésve, avagy mégis túl korán
Lefolyik vérem a hold ormán
Földi vizekbe

(Szakrál sínen
Más síkon, felszín alatt
El innen
Tán egy jel
Egy pislákoló fény
Furcsa, de ismerős ez éj)

Üvöltve fúrja bőrőm át e tüske
S tüstén létembe ivódik a méreg
Fess újra, szín ezüstre
Egy csillagot egyszer
Tán még én is elérek

(Rád vágyok, hagyj békén
Mindenki, kit valaha szerettem
Hazugságoknak él)