THOMA CSABA: KÁOSZ

Tudtad, hogy ha a földigilisztát kettévágják,
kétfelé kúszik?
Nem nagy dolog, de felhoztam ezt is témaként,
mint azt, hogy egy nap huszonnégy óra, és
minden órában harang kong felettem
pimaszul, hogy felébresszen, mikor
hozzámszólnak,
és hogy a galambok rázkódva látják a
világot, tudod,
vagyis gondolom mondjuk, mert nézd meg,
olyan furán mennek nem?
Szeretem azt a bokrot. Tetszik. Jó lenne
egy olyan bokor. Neked nem?
Ha én lennék bokor, csak víz után
sóvárognék, öntözzenek,
törődjenek velem,
gyökereim kúsznának lefelé, lefognának,
földi rabot,
nem engednének,
Jaj! Bokor lettem!
Kusza ágak, hagyjatok.
„Inkább ne is beszéljünk erről,
ma jó nap van”

Az időről kérdeztelek már? Felhős?
Vagy hány óra van?
Mindegy nekem mindkettő megfelel,
ha neked is,
csak csend ugye ne legyen,
mert azt a többiek sem szeretik,
utálják,
és gondolom te is gyűlölöd
gyötrődő békák dalait este
két mondat között,
ezért inkább azt mondom Juliska
keletre emigrált, ment vele az egész
család, így fél órát rászánunk Juliskára,
meg a keletre,
amiből a végén úgyis politika lesz mindig,

szidjuk már megint azt
a szerencsétlen nemtudommit,
„Az utak nem járhatók, ha rálépek láva lesz”
mondom, aztán áttérünk pletykákra,
ki mit csinált, vagy mi volt,
Jaj, a kenyeremen van egy folt!
Penész?
Inkább kidobom. Penészest én nem eszem.
Kávémba süteményt tunkolok, megkínállak
vele, jobb kezemmel beszélgetést kezdeményezek,
felhők felettünk, bennem semmi,
de azt is jó megosztani.
Elhallgattam megint. A csend nagy.
Békák brekegnek, de ha nincs is semmi amit
mondhatnék, akkor is kereslek.
Megfőtt a kávé? Kicsit savanykás?
(Mint hallgatag baglyok ülünk ott,
egér mászik a fűben, de mi csak
közhelyekre vadászunk.)
De mégis hogy vagy? Beszélj inkább te.
Fáradt vagyok. Lassan el is kell mennem.
Tudtad, hogy mikor magamról beszélek,
egy perc tíz óra hosszú bennem?