KAKUKKFY ÁBEL IMRE: KOVÁSZ

Az új élet kenyerét sütöm épp.
Sava, borsa, kovásza magam vagyok.
Bedagasztom a világot is,
Hogy elfeledjem, magam vagyok.
Csont tornyomban, pince mélyen
Van a csöndes pék műhely,
Hol e Földet újra gyúrom,
Pihenni, Nem, míg nincsen készen.
Kék színű lesz majd, s vége sincsen.
Nagy leszek, míg egy csöpp liszten
Gömbölyödve, levegősre
Kidagasztom a nagy tésztát.
Aztán újra összemegyek.
Apró leszek megint,
S én gömbölyödöm össze,
Míg egy világ újra meghal,
S süthetem megint,
Egy új kovásszal.