KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
FEKETELEVES

Fáradt voltam. Könyvvégi-, indokolatlan fáradalommal. De úgy sütött a nap, olyan kérlelhetetlenül nyár volt, hogy bűnnek éreztem volna, ha párnák közt heverészve töltöm a délutánt. Így hát, tétova léptekkel elhagytam ágyamat.
Belegondolva túl meleg, s fülledt lég töltött el, mintsem kellemes volna szunyókálni.
Tompa agyamban két cél leledzett csak:

Nem elaludni
Értelmesen cselekedni
Nem elaludni
Értelmesen cselekedni
Nem elaludni
Értelmesen cselekedni
《KÁVÉ》
Ugrott a megoldás lass' eszembe.
《KÁVÉ》
Mikor ez a varázsos szó elért hozzám, oly békesség öntött el, hogy egy pillanatra úgy tűnt, buddha lettem.
Nem lettem. Mint az utólag kiderült, mikor átestem a küszöbön, s a legprofánabb módon illettem minden eddig élt, s ezutáni küszöbfaragót, ill. különféle nőági rokonaikat. De ezt senki ne vegye személyeskedésnek.
Miután nem lettem buddha, célirá-nyosan a konyha felé törtem az utat.
Ködös látásom tisztulni kezdett, levegő áradt tüdőlebenyek közé, s vérem dalolva frissült fel, örömködve az éltető légnek.
Így már semmi volt szétszedni a bialetti féle, köznyelven ,,kotyogós'' kávéfőzőt.
Elsőnek víz; pont a vonalig: nem viselem, ha több, vagy kevesebb folyadékkal főzöm a feketét. Aztán szűrő, majd a darált kávé.
Sírnivalóan jó volt a gázrózsa fölé helyezni a hatszögű alchemista eszközt.
Sub Rosa: több volt ez, mint puszta kávé. Életelixír lehetett, nem kevesebb.
Finom kattogás, köhécselés az edény felől.
《KÉSZ!!!KÉSZ!!!》
Fehér porceláncsészébe kéjjel töltöttem a gőzös fekete levet.
Kifordultam a konyhából, s emeltem a bögrét, az isteni ajándékot. Mikor lábam beleakadt a küszöbbe, támaszt vesztve elvágódtam hosszan a kőpadlón.
Csak hallottam, ahogy a feketés csésze darabokra törik.

Másnap reggel holtan találtam magamra a kávé áztatta padlón.