KAKUKKFY ÁBEL IMRE: CSAK ANNYIT KÉREK...

Csak annyit kérek,
Hogy éjjel álld előlem a napot.
Mégis csak kérlek,
Ne fordíts el tőlem az arcodat.
Kérlek én téged,
Lépj előre, s én majd kísérlek.
Esdeklem,
Ölelj meg, én félek.
Kérem,
Tündérhonba utazz énvelem.
Csak még arra kérlek,
Nézd velem a méheket,

Mint zsongnak, szállnak,
Mint a percek.
Dong és döng a virágrét.
Mind reszketnek
A csillagok, ha majd eljőve a késő éj.
A műhely üres, csendje fáradt,
Fáradt s füstös, mint a lég.
Hajad kontya kiáradt
Beborít minket, mint az ég.

Óh, ne kérd tőlem,
Hogy nevezzem meg a hangokat.
De, miért nem kéred,
Ne őrizzem a tűnt közös karco-kat?
Ne kérd,
Hogy más legyek, mint vagyok.
Kérd,
S én teszem; mert vagyok, aki vagyok.
S te azt kéred,
Hozzam párnádra a csillagot,
Kéred a takarót,
S azon ugrálunk majd bakot.