MIGLÉCZI BORÓKA: AKÁCFA UTCA

Csillagos égként bámulom a plafont.
Optimizmusom a gólyákkal délre menekült.
Félárva vagyok, vagy inkább egészen.
Anyám meghalt, apám számára anyámmal haltam.
Nincs okom felkelni.

Az iskolai óra, az otthoni vodkásüveg.
Az üres hűtő, a széttört hangfal.
Röhögnek a képembe szüntelen.
Fél hat is elmúlt, várok az apámra.
Azt ígérte, eljön értem az órák után.
Nincs okom várni.

A focipályánál hallom a hangját.
Leülök a lelátón, idővel észrevesz.
Arca új focilabda színére vált.
Zeusz a fejébe villámot küldött.
Elfelejtett, mint minden alkalommal.
Nincs okom szeretni.

Elmosolyodik, int, álljak be.
Gondolom nincs teljesen magánál.
Második felesége a pénze.
Egyetlen gyermeke a vodka.
Gyűlölöm a sportot, de nem számít.
Nincs okom ücsörögni.

A hangtechnika érdekel, a zenélés.
Megboldogult anyámtól örököltem.
Apám szerint egy férfi sportol.
Az egyetlen barátom is lány.
Ironikusan, vagy apám igazolására.
Nincs okom másnak lenni.

Értelem nélkül rohangálok.
A természetellenes zöld műanyagon.
Az edzésnek vége, apám átkarol.
Mint hű bajtársak, indulunk haza.
Beszélgetünk, kissé még kínosan.
Nincs okom reménytelenkedni.

Tavaszodik, a gólyák, a remény hazatér.
Magányos és naív gyerek vagyok.
Mégis bízom, lehet más a kapcsolat.
Lehetünk még olyanok, mint mikor anyu élt.
Van okom örülni.