THOMA CSABA: CSEPPFERTŐZÉS

THOMA CSABA: CSEPPFERTŐZÉS

„Egy őszi délután összeér a nyelvünk.”
Ez nem csók, csak
egymás után ugyanazt a póznát nyaltuk meg,
nem is tudva, hogy most smároltunk
tettünk erőszakot a másikon,
és még a kezedet sem tisztítod,
úgy eszel a nap végén,
koszosan.
Úgy turkálsz mások orrlyukaiba,
hogy azt észre sem veszed, de ez most
különösképp látszik,
ami cseppen, ottmarad, mások felkarolják,
dédelgetik, aztán beleveszik, beleragad,
rohamosan tüsszögni kezdnek,
vagy köhögni,
nem tudom már,
nem is érdekel.
Poros minden.
Egy korhadt polcon öregóra,
ki tudja mióta megy, de a mutatói
számolják a perceket már egy ideje.
Ahogy a fülemhez emelem, nem kattog.
Mintha megállt volna az idő
csendbe burkolózott perceket számol
némán, meg ne hallja senki mi is
történik igazából,
(Hasonlóan tűnnek mellettem el az órák meg a percek
éjjelente, amikor senki sem figyel.)
Filozófus áll mellém,
kérdi, ősz szakállát vakargatva,
„Ez az óra most megy, vagy nem?”
mély hangja zeng, majd mocorog mellettem,
és ő is meghallgatja,
nem ketyeg.
„Ó” lepődik meg, és arcán látom,
összezavarodott ő is, mint mindenki.
„Tudom is én már” mormogom,
és falhoz vágom az egészet. Kinek kell idő,
vagy mi ez, puszta mozgások együttese. Élet.

Kit érdekel, lehet megszűnt, vagy nincs is,
és csak árnyak tikkelnek, azok vagyunk mi,
tikkelő árnyak.
Tudom, hogy rosszat cselekszem,
mégis csinálom. Tapssal döntöm össze
a kártyavárat. Hazamegyek, és a párnámba sírok,
mit tettem,
„Ma 326 embert öltem meg egy köhintéssel,
tömeggyilkos vagyok.”
másnap rendőrségre visznek,
egy táblával fotóznak le, és magamban morgolódok
mert nem értem el a százhetvenöt centit a fotómon.
Már nem tudom mit tegyek.
Sötét, hűvös cellában vagyok. Egésznap csak kiáltozok,
hátha meghallja valaki, de egyedül maradtam,
már csak a felhőket látom
ahogy mennek, cammognak a fejem felett
mozgolódnak, tehát az idő telik, és mégis van világ,
csak most éppen botorkál, mint egy egér a lyukban
kiutat keresve, ki tudja mikor szabadul újra,
és ki tudja mikor lesz újra minden egyértelmű.