ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL: IN MEDIAS

Ha falakon átlátnék
Akkor sem érezném mi szemembe lóg
Állnék szelíden, s csak látnék
Vörös írást: fordulj el, demagóg!
Fáznék, áznék csak meleg lakás ajtajában
Rázna össze minden mit nem érthetek
De az öröklétünk kapujában
Őszintén, tiszta akarattal
S foltos szívvel
Találkoznék véled
El ne feledd, s magadhoz tartsd közel
A fényt
Mit hátrahagytak neked

Barikád állt ajkaim közé
S semmi igaz nem törhetett át rajta
Szellemem egy menekülő őzé
Ki csak várja
Bár a hajsza abba maradna
Így alakul napjaim domborműve
S én hegyek közé szunnyadnék
Hegyek köze simulnék
Adj csak egy magányos csillagot
Az űrbe
Feküdjünk a fűbe
Keressük meg
A pislákolást, ami értelmet adna a mindenségnek
Igyuk meg
Az utolsó kortyot a remény vízbe veszett palackjából
Áldozz e minőség oltárára
De csak keveset, nehogy elszóljon lelked utolsó zsoltára
S a dallam
Szívünk vad táltos dobjainak
Ha minden elhalkul
S már nesz sem morajlik távoli mezőkön
Kopár, üres erdőkben
Hol kisgyermekként lettem felnőtt
S most ráncos fejjel kívánom az origót
Lenőtt hajnak hullámai kísértenek vissza
Elhűlt karokba

Vágjunk bele?
Inkább ne
Irtózom határaimtól
S így inkább csak távolba nézem a lehetségest is
Irtózom a haláltól
Tölts fel nyomatékkal
Nyom nélkül
Mondj valamit amiben hiszel kérlek
Mondj valamit amiben hiszel kérlek
Hisz te meg én
Hisz ezek a földi percek
Csupán ennyit érnek