MICHIYUKI: PATH
FORDÍTOTTA: MIGLÉCZI BORÓKA

AZ ÚT

Még, ha addig is ölelsz, míg fojtogatóvá nem válik,
Mi már soha többé nem olvadunk össze teljesen.
Egy ponton, ami mélyebb, mint a kedvesség,
Egymást érinteni pusztán fájdalom.
Kérlek szépen, köss össze bennünket örökre.
Mi már soha többé nem fogunk együtt álmodni.
Kuszaságban fognak össze a kezek,
És sétálunk a kezdetek, kegyetlen
Pirkadata felé.

Az igaz szavaink bizonyára
Az igaz, való világban valahol
Csendesen bujkálnak, várnak szótlan
Éjszakában.
Most is, biztosan.

Mi, csak azért találkoztunk, hogy megismerjük a magányt.
Csak akkor jövünk rá, mikor egy gyors csókot váltunk.
És én míg így is remegek az örömtől,
Mert találkozhattunk, láthattalak téged.
Mi már soha többé nem fogunk együtt álmodni.
Nem szaladhatunk egy melegebb helyre.
Mi már bizonyára túlmentünk a
Pirkadat felé.
Az elhagyatott, magára maradt csend
Egészen biztosan megérti majd.
Az igaz szavak csak arra voltak jük, hogy
Bántsuk egymást.
Egy napon biztosan.

Még, ha addig ölelsz is, míg fojtogatóvá válik,
Mi már soha többé nem olvadhatunk össze teljesen.
Ó, ti, hajnal előtti hideg csillagok!
Kérlek titeket, világítsátok meg,
Mutassátok meg a jó irányt nekünk