FA MIKLÓS:
VÁRAKOZÁS

Lábam nem mozdul.
Kezeim mellettem szorosan.
Csak állok és nézem,
Miként írom sorsomat.

De legbelül tudom,
Mozdulni akarok,
Álmom zaklatott,
S torkomon érzem markodat.

Még mindig csak várok,
Ez Estragon tanította várakozás
De kérdem én:
Mikor múlik már e lidércnyomás?

Eztán karjaid lehullanak,
Levegőhöz jutok végre,
Ajkaid hallgatnak,
Így vegyül vér vérrel.

P:
SÍRNI SZERETNÉK

Sírni szeretnék,
de nem tudok.
Sírni szeretnék,
és nem tudok.
Sötét van, csend van

A beszélgetés
nekem egy
sört jelent.
Gondolat bennem
igazán nincsen
vagyis van.
Csak kiadni
nem tudom-
Így nincs mit
mondanom,
hát sírni szeretnék.

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL:
BOSZORKÁNYOK SZENTESTÉN

(Verze 1)

A hideg napfény kékében
Feléd félholdmódon repülök
Félholtágban eltűnök
És hústengerbe merülök
Szélbe kap a haj
Azt mondják fordítva szép a kép
Ordítva kérd’
Melyiktől ered ez a zűrzavar?
Szép is az első halál
A második már csak rosszabb lehet
És a dohánytól már hústüdőm se fáj
Mikor fájt, úgy tudtam, van
Hiáb’ beteg, majd elporlad
Csak a hús nem rohad

(Ref)

A májam, vesém kell nekik
Megkapják azt mind
Ha illatukat orromba legyezgetik

Boszorkányok szentestén
A húsomat méregetik
Megkapják azt mind
Ha a többit kicsit megszeretgetik

(Verze 2)

Ránk húsvirágok fordulnak
Ránk mordulnak, megnéznek, azt elillannak
Groteszk egy illatár
De szagnak mégsem mondanám
Groteszk egy illatár
A tárcám üres, kongva áll
De jól szeret az irgalom
A hóhér is a kínpadon
Amíg beüt a kínhalál
Egy cafat hússal megkínál
Lehet húsmaró a gondolat
De nekem már csak a hús nem rohad

(Verze 3)

Ne vegyél a hússzádra
Túl sokat tudsz barátom
A hústalan ember is magára
Már csak tetoválást varrat
És ha nincs erő
Még a vegán is csak húsevő
A húsnyaló nők meg
A szemembe nőnek
Majd bele is köpnek
És azok a hűsízű ölek
Bele hullok én általad
S e húsmasinán áthalad
Hogy csak a hús nem rohad

MIGLÉCZI BORÓKA:
ÁPRILISI HAZUGSÁGOD

Április volt.
Nem is.
Október

Tudod, nekem mindig is égszínkék volt a szemed.
Nem is.
Tavaszi lombok zöldje.

„Barát A” hazudtam.
„Barát A” hazudtad.
Nem is.
Már mindegy is.

PAPP MÁTYÁS: SZÜRKE POLIP

Szín: Egy nappaliként és étkezőként is használatos szoba. Közepén ül az apa egy kanapén és a laptopján dolgozik, miközben a háttérben megy a tévé. Ezen kívül még egy asztal és két szék látható a színen.

TV: (a háttérben): Okostelefonnal felnövő generáció: áldás vagy átok a modern kütyü? Kisgyermekek, akik ügyesebben használják a tabletet, mint szüleik. Kamaszok, akik több időt töltenek az online térben, mint a valóságban. Mit jelent ez? Tényleg tönkretesznek egy generációt az okoskészülékek? Az éppen aktuális „mai fiatalokat” mindig könnyű kritizálni...

Belép a lány, az apa abbahagyja a gépelést. A lány kezében telefon, láthatóan játszik.

LÁNY: Szia apa!

APA: Szia! Hogy vagy? Mi volt az iskolában?

LÁNY: (közben le nem veszi a szemét a telefonról) Semmi. Szokásos.

APA: Nem vagy éhes? Rendeltem pizzát. Hawaii-t. A kedvencedet. Még meleg.

TV: A veszély mindenhol ott fenyeget az online térben, de erre különösen figyeljenek a szülők: megszereztük a Szürke Polip öngyilkos feladatait...

APA: Gyere üljünk le enni. Mesélj valamit, amíg megterítek.

LÁNY: (Nem figyel, telefonozik) Nem köszönöm. Vagyis de. Ehetünk.

Apa terít, lány telefonozik.

TV: A Szürke Polip résztvevői 50 pontos listát kapnak, amit 50 nap alatt kell teljesíteniük.

APA: Kivel chatelsz?

LÁNY: Mi?

APA: Kinek írsz?

LÁNY: Senkinek.

APA: Ennyire fontos?

LÁNY: Nem.

APA: Akkor tedd le azt a telefont. Az asztalnál amúgy sem illik telefonozni.

LÁNY: Mondjam azt, hogy fontos? Igen apa, fontos.

APA: Csak nem anyáddal chatelsz? Két hétig nála voltál és most egy órát nem bírsz ki nélküle?

LÁNY: Nem vele beszélek.

APA: Akkor kivel? A kis szerelmeddel?

LÁNY: (Először néz fel a telefonból) Apa!

APA: Jól van na, bocsánat. Nem akartalak megbántani, csak azt akartam, hogy ide figyelj.

A lány ismét telefonozik, Apa vár, hátha leteszi.

TV: A feladatok eleinte ártalmatlannak tűnnek, a gyerekek így könnyen válnak a Szürke polip rabjává... Ha gyermeke a szokásosnál is többet használja okostelefonját, érdemes jobban odafigyelni.... 

Megszólal a zene: https://youtu.be/kC5AzFc3coo

APA: (meghallva a tévét, kissé gyanakvóan figyeli a lányt) Szóval mesélj... mi történt veled, mióta nem találkoztunk?

LÁNY: Semmi.

APA: Milyen volt az a koncert?

LÁNY: Milyen koncert?

APA: Tudod, ahova a barátnőiddel mentetek két hete.

LÁNY: Ja az. Jó volt.

TV: A játék neve beszédes, a polip csápjai lépésről lépésre tapadnak a gyanútlan fiatalra, ölelése halálos...

APA: Kik is játszottak?

LÁNY: Krúbi.

APA: Ő is ilyen rapper?

LÁNY: Az. Rapper.

TV: A pszichológusok szerint a fiatalok öngyilkos online játékokban való részvételének oka lehet a szülői szeretet hiánya, a tinédzser...

APA: Kislányom... Ugye nincs valami baj? Tudom, hogy nem voltam a legjobb apa, de azért próbálkozom, látod!

LÁNY: Látom apa. Ne parázz.

TV: A játékban arra utasítják a gyerekeket, hogy pengével véssenek polipot vagy más ábrákat a karjukra, csonkítsák meg magukat...

APA: (bepánikol) Könyörögve kérlek, tedd le azt a telefont, és egyél.

LÁNY: ... Oké. (A lány nem teszi le a telefont, úgy nyúl a késért)

APA: (felpattan, felkiált) Ne!! Majd én felvágom neked a pizzát.

Lány telefonozik, apa remegve vágja a pizzát.

APA: Tudod, hogy én is, anyád is mennyire szeretünk téged...Kislányom, muszáj megértened, hogy mindenkinek vannak nehéz időszakok az életében.

A lány elfordul, telefonozik, az apa követi.

APA: Teljesen természetes, hogy kamaszkorban az ember változásokon megy keresztül. Nem csak a teste változik meg, de ismeretlen érzéseket is megtapasztal. Emlékszem, ebben a korban én is állandóan szomorú voltam úgy, hogy nem is történt semmi.

A lány feláll, odamegy a sarokba, neki dől a falnak, ott folytatja a telefonozást. Az apa is felpattan, követi őt. Ekkortól a lány folyamatosan menekül az apa elől, aki szinte üldözi.

APA: Vagy kérjem meg anyukádat, hogy beszélgessen veled erről? Jó, én tényleg megértem, ha nem akarsz a szüleiddel erről beszélgetni. De akkor kit kérjek meg?  Nincs mitől félned, ez csak egy játék. Nem történik semmi, ha kilépsz belőle. Menjünk el valahova kettesben. Mondjuk moziba. Vagy kirándulni. És hagyjuk itthon a telefonunkat. Na? Nem? Akkor annyit mondj meg, hányadik feladatnál tartasz? Hányadik feladatnál tartasz? (Csend) Válaszolj! (Csend) Azt mondtam, hogy válaszolj! (Csend) Az apád vagyok! (Csend) Na jó, ebből elég volt. Add ide azt a kurva telefont most azonnal, vagy elveszem! (Hadakoznak, az apa elveszi a telefont, majd kikapcsolja a tévét.)

LÁNY: Apa! Add vissza! Ezt még be kell fejezzem!

APA: Na látod, nem történt semmi. Minden rendben lesz. Elmegyünk pszichológushoz. Közösen.

Apa nézegeti a telefont.

APA: (olvassa) Bázisterület sorsolás.

LÁNY: Bassza meg! Most miattad elviszik Baranyát.

APA: (döbbenten) Te honfoglalóztál?

LÁNY: Igen!

APA: Tényleg?

LÁNY: Miért? Mit hittél? Hogy tinderezek??

APA: Ja nem... Csak nem gondoltam, hogy ti is még honfoglalóztok. (Elhallgat a zene) Beszállhatok?

BOLYA Á. BORS:
ANARCHIA
Alexander Leonyidovics Kvartyenszkíj, a Francia Anarchista Párt ifjú titkára másnaposságtól püffedt arccal dohányzott az Avenue Carnot egyik csúf kávéházának teraszán. A tegnapi titkos pártgyűlés után a forradalmi hangulat okán előkerült pár üveg égetett szesz, és ivászatba torkollott a politikai helyzetek elemzése. Ez szinte minden körben megesik, nem egyedülálló jelenség. Alexander zúgó fejjel fújta ki, s szívta magába a füstöt.
„Miért lehet az, hogy a politika természetéből adódóan nem a legjobb embereket választják meg, s a legjobb emberek nem akarnak a társaik felett uralkodni? Bár ez most mellékes, csak az az átkozott pincérnő ne zajongana olyan nagyon” gondolta „széthasad a fejem.”
A műmárvány asztalka másik oldalán kerek szemüvege mögött Henry Duval kortyolt a sárszínű kávéjából. Ő volt a párt egyik bizalmija.
- Nos, akkor készítesz röpiratokat Alexander? – tudakolta a kis francia.
- Ugyan mégis minek? Szart se érünk vele!
- De este ezt a feladatot kap-tad.
- Ugyan már Henry. Anarchisták vagyunk, akik rendezett szervezetbe tömörülnek?
Egy darabig hallgatagon cigarettáztak tovább. Párizs kevéssé előkelő kávézóiban irgalmatlanul keserű a kávé, s a kevésbé előkelő cigaretták is csak a dohányzás érzésére, nem élvezetére vannak.
- Kvartyenszkíj – szólalt meg nagy sokára Duval – a civilizáció akkor kezdődött, mikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett el dobálózni. Írd meg otthon azokat a röplapokat.
- De tán tanácsosabb volna, ha azzal mutatná ki az ember az eszét, amit elhallgat, nem azzal, amit mond. –fortyant a válasz.
- Annál, hogy az ember mit gondol, lényegesebb, hogyan gondolja. Alexander meg kell tudniuk az embereknek az igazságot. Mindenkihez el kell juttatnunk pártunk üzenetét! Azt, hogy hogyan gondoljuk. Le kell számolnunk a jelenlegi világrenddel.
- Ugyan, ugyan. Őrizkednünk kell attól, hogy saját jelentésségünket túlbecsüljük! De, ha ennyire akarod, megírom azokat a lapokat, csak maradj csöndben. – fújta ki a füstöt a párttitkár.
- Köszönöm, khm… a Pártért!
- Kuss!

Az anarchisták többnyire egyetemisták. Vagy kollégiumban, vagy még a családi házban húzzák meg magukat.
Alexanderre ez utóbbi státusz volt érvényes. A külvárosban, két-szintes apró házban élt a Kvartyenszkíj család. Ami személy szerint az öreg Leonyid Kvartyenszkíjt, és Kvartyenszkíj asszonyt, valamint egy szem fiukat, Alexandert takarta.
Nem tudom, hogy kinek a családjában találtatik ifjú anarchista, és miként viszonyul hozzá, de állítha-tom, hogy a családapa, és felesége nem voltak elragadtatva fiuk politi-kai törekvéséről, és társadalmi rendszerek összeomlasztásának gondolatától. Aggódva hallgatta hát az idősödő házaspár az írógép csattogásának leszűrődő hangját.
- Apus, mi lesz, ha elviszik a rendőrök a mi kis gyermekünket? – sápítozott Anna Kvartyenszkíj, az égre emelve tekintetét.
- Semmi, angyalka. Ha kell a rendőröknek hát vigyék. Majd viszszahozzák - szólt Leonyid úr, s a plafonra tekintett.
Az írógépben három lap, közöttük indigó. A röpiratok tetején nagyban a cím:
»AZ ANARCHIZMUS JÓTÉKONY HATÁSAI TÁRSADALMUNK SZERKEZETÉNEK VÁLTOZÁSÁRA«
A bősz gépelésből telefoncsörgés riasztotta föl Alexander Leonyidovics Kvartyenszkíjt. Az ő emeleti szobájába bekötött készülék berregett kérlelhetetlenül.
- Halló, itt Goethe – szólt a kagylóba a fiatalember.
- Alexander, te vagy az? Gyere gyorsan a főhadiszállásra, rendkívüli tanácskozás van! Kellesz.
- Mi a faszt képzelnek ezek? – mormogta maga elé Alexander, de ügyelve, hogy a telefonkagylót eltakarja. – Oké. Jól van. Megyek. – szólt végül, és lecsapta a készüléket.
Nagy kabátlobogással viharzott ki a házból, valami köszönésfélét vetve oda szüleinek.

- Apus, nézzük meg mit írt a gyerek, hátha veszélyes.
- Ugyan, magával vitte.
- Dehogy vitte. Gyer’ mán, nézzük meg. Vigyáznunk kell rá. Mi van, ha valami felelőtlenséget írt?
- No, jól van, angyalka, akkor menjünk föl, oszt nézzük meg, mit írogatott Alexander, ha ugyan nem vitte magával.
Ahogy a házaspár fölosont, s óvatosan résnyire nyitották fiuk szobájának ajtaját, megpillantották az írógépbe fűzött kész oldalakat. Leonyid egykedvűen olvasta, Anna asszony, viszont közben némán formálta ajkával a szavakat, s egyre sápadt el.
- Leo, mit csináljunk most? – tört ki végül az apró asszony- Ezért elvihetik, lecsukhatják! Égessük el mindet. Nem viselném, el, ha valami baja esne a gyermeknek.
- Ne sivalkodjál angyalka. Te most szépen menj le, és igyál egy teát, az megnyugtat. Emezeket meg bízzad csak rám – ölelte meg bátorítóan feleségét Leonyid.
Amikor végül is Anna asszony szipogva elhagyta fia szobáját, Leo-nyid sokáig állt az írógépet nézve, majd fölé hajolt, és ujjával komótosan egy szót kattogott az elkészül röpiratok aljára, majd kiment a szobából, s becsukta az ajtót.
A röplapok alján ez díszelgett csupa nagybetűvel:
»DEMAGÓG«