KAKUKKFY ÁBEL IMRE: HULLÁM VÖLGYÉNN S CSÚCSÁN

De kedvem volna tancrakelni,
Karomban véled keringeni.
Felékesednénk, Te is, én is,
Mosolyogna nekünk mèg az ég is.

De kedved volna nevetni.
Hahotába, víg kacajba beleveszve,
Énekelve, felderülve
Hangod tengerén ülnék napestig.

De kedvem volna csak véled lenni.
Kiskosárral a fűre kimenni,
Andalogva elheverni,
A vilagot is elfeledni.

De kedved volna töprengeni.
Csöndes hangon merengeni
Galamb-puha rejteken
Az eltűnt s a jövő éveken.

Kopik a tollam, lemezeid gyűlnek,
A tűnt esztendők ránk fütyülnek.
Életünkből jó pár heccnyi még megmaradt,
S együtt járjuk most az utakat.

Hol leszünk egy nyár után?
Mond, gondoltál, tán
Egyszerübb volna abbahagyni?
Miért mi? Mivégre?

Ismét kérdem, mivégre?
Szelíd elnézőn mondod:
Nekem s neked is van még dolgod.
Fess reményt az égre,

Ha kedved volna...