SCHLEIERHAFT ESZTER: ÁLDÁS

Kiömlött a tinta, éjjel lett belőle;
Te leszel az álmok alabárdos őre,
Míg fel nem sír a zivatar,
S eső hull a legelőkre.

Őrségben állsz a tűz mellett.
Ami nappal volt, elfeled
Mindent, mi most számít,
A csillagot s az éjfelet.

Ami nappal volt, itt nincsen.
Más a hangod, más tükörképed,
Más a táj, s más a lét is,
Kicserélték a világot egészen.

Talpad alatt lélek van a porban,
A tűzből hang szól, majd kettéroppan
Az ékes zsarátnok kevélyen,
A lobbanástól az éj megtorpan.

Gyöngy alakod, lásd apró lett.
Minden megnőtt, s mered mögötted
A lombok kusza fátyla,
S fekete keretbe foglalja az eget.

Azon, mint kútba néző gyermek
A Hold virít, telt s kerek.
De felhők ritkafogú árnya száll,
Hajnalban eláznak a kertek.