KAKUKKFY ÁBEL IMRE: ERLKÖNIG

Ki lovagol az éjen át?
Patkó alatt bús avar,
Szembe csapó karom ág.
Erlkönig, Rémkirály.

Ugyan, mit jár a nyomomban,
Rám hozva bősz udvarát?
Mit vétettem? Nem daloltam,
Nem húztam sors fintorát.

De kérlelhetetlenül,
S hívatlanul most
Nem hagyva sakkot sem,
Nem ő parancsot oszt:

- Te, te ember, ki vagy,
Most kövess, ütött órád!
- Ki vagy? Nem hallak én,
Beszéd ez, vagy a szél jár?

- Haladékon nincs már,
Ártány lovam csak rád vár!
- Mi ló az ottan, az a fehér?
Semmi az, csak sápadt fák!

- Ó jer velünk te ifjú -
Így sok rémkirályleány.
De igazán nem szól semmi,
Bizton csak a fantáziám!

- Gyer' már bolond,
Anyánk ád új ruhát!
Nem is kínzunk, játék volt,
Nem is halsz meg hát!

- Ó mi szól a berken át,
Kuvik, róka, csalogány?
Minta rémek volnának,
Vagy csak fejem teszi a csudát.

- Mond, igazán nem hallssz minket?
Fehér kopóink falkáit,
Minket, a Rémkirály udvarát?
Hiába szólongatunk hát?

- Ó be különös e zaj,
Az a sok köd, mint megannyi eb, acsarg,
S azok ott, mintha nem fák,
Inkább árnyemberek volnának.

Áh, de mit bolondozom én itt?
Végtére is mi jobb dolgom?
- Hallod-e te, Rémkirály?
Meguntam ugratásod, add kezed. Indulás.