SCHLEIERHAFT ESZTER:
 KÉRÉS ÖNSORSOMHOZ

Bágyadt és langyos az este
a fehér ingem pettyezte.
Hanggal telt katlan a nappal,
Ne menjen el haraggal.

Az ember néh' kíván,
ha úgy nem lesz: hibás más.
Én inkább nem kérem önt, Sorsom,
Hagyjon békén, ha mondom.

Lehetnék herceg, vagy kán is,
de ha nem az érdemem, nem is hiányzik.
Nekem a kérés nem kényelem,
Ha ad, úgy adjon, észre nem vegyem!

Legyen, hát alakja
Inas, komornyik arca,
Észre ne vegyem, ha lépdel,
Úgy áldjon sokkal, kevéssel.

Önsorsom kovácsa, ha nem lehetek,
Legalább látszatot kérhetek?
- Ugye, gyermeteg, gyerekek?