PAULY FANNI JÚLIA: CÍMTELEN

vékony falú emléktöredéket kocogtat egy kiváncsi gondolat.
feltörné, s kérdőjelek helyére tenne szigorú fekete-fehér pontokat.
válaszokat varrna miértek sötét helyére,
de új, makulátlan test helyett feltépett sebet kap cserébe.
ráébred, de már késő, nem marad más,
hogy a köd néha kegyelmes, hosszúra nyúlt pillanat-álmodás.

SCHLEIERHAFT ESZTER: ENNI, VAGY NEM...

Így szól anyó a halhoz:
《Te kis ezüst levecske
Árammal játszó szellemecske
Gyer', raklak levesbe》
Fordult válaszolni a hal:
《Ételed nem leszek
Ha fürdesz, én nem eszlek.
Adj nékem békességet
Lélek vagyok, akar te is leh'》
Megértette az anyó
Nagyszellem akadt a szákjába
Vissza adta a folyónak,
S evett másik halat,
Ki nem világosult meg
A víz alatt.

THOMA CSABA: KÁOSZ

Tudtad, hogy ha a földigilisztát kettévágják,
kétfelé kúszik?
Nem nagy dolog, de felhoztam ezt is témaként,
mint azt, hogy egy nap huszonnégy óra, és
minden órában harang kong felettem
pimaszul, hogy felébresszen, mikor
hozzámszólnak,
és hogy a galambok rázkódva látják a
világot, tudod,
vagyis gondolom mondjuk, mert nézd meg,
olyan furán mennek nem?
Szeretem azt a bokrot. Tetszik. Jó lenne
egy olyan bokor. Neked nem?
Ha én lennék bokor, csak víz után
sóvárognék, öntözzenek,
törődjenek velem,
gyökereim kúsznának lefelé, lefognának,
földi rabot,
nem engednének,
Jaj! Bokor lettem!
Kusza ágak, hagyjatok.
„Inkább ne is beszéljünk erről,
ma jó nap van”

Az időről kérdeztelek már? Felhős?
Vagy hány óra van?
Mindegy nekem mindkettő megfelel,
ha neked is,
csak csend ugye ne legyen,
mert azt a többiek sem szeretik,
utálják,
és gondolom te is gyűlölöd
gyötrődő békák dalait este
két mondat között,
ezért inkább azt mondom Juliska
keletre emigrált, ment vele az egész
család, így fél órát rászánunk Juliskára,
meg a keletre,
amiből a végén úgyis politika lesz mindig,

szidjuk már megint azt
a szerencsétlen nemtudommit,
„Az utak nem járhatók, ha rálépek láva lesz”
mondom, aztán áttérünk pletykákra,
ki mit csinált, vagy mi volt,
Jaj, a kenyeremen van egy folt!
Penész?
Inkább kidobom. Penészest én nem eszem.
Kávémba süteményt tunkolok, megkínállak
vele, jobb kezemmel beszélgetést kezdeményezek,
felhők felettünk, bennem semmi,
de azt is jó megosztani.
Elhallgattam megint. A csend nagy.
Békák brekegnek, de ha nincs is semmi amit
mondhatnék, akkor is kereslek.
Megfőtt a kávé? Kicsit savanykás?
(Mint hallgatag baglyok ülünk ott,
egér mászik a fűben, de mi csak
közhelyekre vadászunk.)
De mégis hogy vagy? Beszélj inkább te.
Fáradt vagyok. Lassan el is kell mennem.
Tudtad, hogy mikor magamról beszélek,
egy perc tíz óra hosszú bennem?

SCHLEIERHAFT ESZTER: BOSZORKÁNY SZENTESTE
Parádi úrnak

Mint egy pópa, pátriárka
Fehérlő, kékes szakálla
Lengne a Rózsák-tere felett,
Havazott, takarták be a fellegek.

Macska szállt a téren át,
Seprűjén csipkés göngyöleget vitt,
Ki békésen kötögetett.
Úgy ismertem meg a nagymamát.

Megkondult a templom tornya.
A macska, a seprű már messzi járt,
Fél szemmel az eget néztem,
A pópa hogyan öleli a nagymamát.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE: RÓKADAL

A nyár elmúlt, ősz van.
Foltvarrott takarómban
ücsörögnék elrévedve
egymagamban, egymagam.

Róka voltam valaha,
Künn az erdőn laktam,
És most rút kétségek
Ütnek, marcangolnak.

Róka vagyok most is.
Ösvényemet járom.
Nyomomban nincs senki,
Se vadász, se barátom.

Róka leszek minduntalan.
Szemben a világgal.
Nem szolgálok senkit,
Erőm a magányom.

Az ősz elmúlott immár,
Tél idő költözött,
Foltvarrott takarómba
Róka verset dörmögött.

SCHLEIERHAFT ESZTER: VIRÁGÉNEK

Ó, Nap,süss le reám,
Járd át egész testem
Szemhéjaim mögé
Fess virágos kertet.

Rozmaringfa árnyat,
Szegfű bokrétákat,
Orgona mezőket,
Sudár szamócákat.

Sáfrányos levegőt
Sóhajtok karodra.
Legyünk szőlőkacsok,
Egymásba fonódva,

Vadul kavarogva,
Zsenge, zsongó tánccal,
Világot mozgatva,
Mint a kék ég.

Katángnak virága,
Kikerics levele,
Kankalinnak szára,
Csöpp csokrokba kötve,

Hulljon a világra,
Úgy, mint fényes csillag,
Gyöngy illatú harmat,
Fekete föld göröngy.

Mint a kabát szárnya,
Angyal glóriája,
Örök kísérői
Egy andalgó táncnak.

Lángot vess a múltra,
Nézz fenekes kútba,
Mert zuhanni kezdtem
Nyír-fehér karodba.

Másnapos a hajnal,
Száll a virradattal.
Hamus gerle madár
Füge fészkére száll.

Tevéled, életem,
Mivé lettünk ketten,
Mosolyog az Isten,
Vackor édesével.

Fahéjat csókolok
Nedves ajkaidra,
Holddal iszom ’latját
Rőt göndör hajadnak.

Hegedűnyak csiga
Csavarba gubózom,
Azt kívánom, csak azt,
Ne érj véget álom

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL: 「　」^2

Ha számra veszlek
Míg ez életálom tart
Én sem engedlek

És a temegén
Kedves fájó bordala
Még mit sem sejtet

Érteni nem kell
Azt hiszem nem is szabad
Az időd lassú

Elmém elszalad
Hajadba lehelt az ősz
S kérdem e szél

Mondd, még mit adhat?
Megannyi boldog semmit?
S ha a végén

Mindez mit sem ér?
Maradok ami vagyok
Torzan önmagam?

Csak légy nekem
A semmi a négyzeten
Kegyes istenem

Lassul e világ
S tán békére lelek
A mosolyodban

S inkább nézlek
Hamisan, félpillázva
Hogy igaz ne láss

SCHLEIERHAFT ESZTER: A KOROM LÁZADÁSA

Meddig tűrhetek?
Mondhatom-e majd:
Nem az én vétkem ez.
Megtettem-e csak
Egy kicsit is,
S se néma,
Se cinkos
Nem maradtam?
Az én szemem,
Nem számít,
De gyermekeim
Reám tekinthetnek-e,
Ha nem?
Attól félek:
Sohasem.
Szembe megyek hát,
Akármi lesz.

SZERKESZTŐI HANG:
PIROS-FEHÉR MARGÓRA

Ej! A titkos szerelem,
titkosan kezdődik!
Még is utoljára
kivilágosodik.

Ej! Nem az a jó gazda
kinek hat ökre van!
Csak az a jó gazda,
kinek szép jánya van.

Ej! Minek a
hat ökör a nagy istállóba?
Ha, nincsen szerelem,
a két ifijúba?

Ej! Adj Isten aranyat,
annak a gazdának,
Aki, nevel szép jányt,
más ember fiának.

Ej, a titkos szerelem,
akkor jól végződik,
ha, legény a lánnyal,
összeházasodik.

FA MIKLÓS: 2020 SLAM

Kétségek, bizonytalanság, többek közt ezen szavak jellemében létezik ma a világ, mely miránk tekintve nem előnyös sőt mi több, rémisztő és sok ember ettől lesz közönyös, céltalan és mélyen hangtalan.

Betegség, válság, korrupció, arcátlanság, mind mind a jelent nyomasztják, majd arcon vág, hogy ezt mi, emberek csináltuk és mi nekünk kell lennünk akik ezt elmulasztják.