P:

- Mondj búcsút!
- Búcsú.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
UTAZVA

- Enyhe realizmusban

56 A-jelű villamoson
Kellemesen, csinoson
repültem én fölfelé,
völgybe fel a sín-vason.
Völgy-, majd Szerb Antal utca, olvasom
a ködpára pettyezte ablakon
át-át tekintve,
szemem futtatva mord úri házfalakon.

Új a cipőm, a kalapom régi;
a vörös ingemen sincs gomb végig.
De mi baj az néki? Vagy nékem?
E rőt vászon holmi hiányai az időt mérik!

Egyszerre kis csinos, cinkos kéz
fonódott hátulról derekamra.
Tapintása lágy, üzenete: csíny.
Lány lesz. Gondoltam. Biztosan szép.
Még nem fordulok hátra,
húzom az időt,
mosolygok szakállamba,
mi rőt csipkebokor-tűz

Hátra pillantok azért.
-Búbánatos franc!-
Valaki csak nyitva hagyta az ablakot,
s a hűvösvölgyi szél futta testemhez az inget legott.
Hát te légy szeretőm, Szél.
Fussunk együtt, Te, a sín, és én.

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL:
KEZEK

Minden pokollá megy, megyek én is
Önként, szarvadra húztam magam
Elporzik belőlem a maradék
Kegyetlen, magamé maradnék
Drótgyémánt agyam, megint cserben hagytál
Őszirózsás kezek, októberben fojts meg
Azok, ezek, leánynevek, csak elveszik az eszed
Ha nem szeretsz, jól teszed
Ha nem szeretsz, igazad van
Világom szép, világom világtalan
Vörösebb vagyok, mint az ördög
Minden múlik, minden pörög
Folyton úton, úton, majd útvesztve mégis úttalan
Világom szép, világom világtalan

KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
TULIPÁNRÓL A TÖRNEK

Körülöttem ragyogás van
Ametiszt szín s topáz
Sztalagníttal teliszőtt kis
Arcothordó csigaház.

Vájjak mélyre vagy magosba
Odakünn vagy idebenn
Oldalamról mind hiányzik
Ismerős ismeretlen.

Pantheonban szobor voltál
Szétzúztak a szeretetért.
Cédrus berek, mint emberek
Mesélnek hűs szelekért.

Szökőkúton víz fodrozás
Voltál, én meg öreg kő,
Volt, ki pénzt vetett reánk,
Én kőarcommal néztem őt

Te friss lanthang csobogással
Csiripeltél, morajlottál
Kék és vörös volt a Napfény,
Mi az árnyékben is megtalált.

Zöld féltés volt a nyakamon
Kravátlit kötöttem rá.
Kezem lenne derekadon
Arany övet kötnék rá.

Arc az arcnak ékszerháza,
A szemünk az teafű
Jobban volna, ha nem látnék
Maradnék dísztelenül.

Kéz a kéznek puha ágya,
Én egy gyékényen pihenek.
Paplanok, hímes párnák
Megálmodtam már titeket.

Szem a szemnek fürdőháza
Forró vizek tanyája,
Ha elmerülsz kádjaimban
Ár szökik ki sebesül.

Körülöttem ragyogás van
Muzsika és dalolás
Égi lábad toppanása
Lelkem mélyén leigáz.

PAULY FANNI JÚLIA:
EMLÉKED EGY GYUFÁSSKATULYÁBAN

Szerető szavaid
negatívja ott a legsötétebb,
hol a valóságban ragyogott.
Vattacukor világunk kópiája számba véve
elfolyó nyál-cukor cseppé fogyott.

MIGLÉCZI BORÓKA:
AKÁCFA UTCA

Csillagos égként bámulom a plafont.
Optimizmusom a gólyákkal délre menekült.
Félárva vagyok, vagy inkább egészen.
Anyám meghalt, apám számára anyámmal haltam.
Nincs okom felkelni.

Az iskolai óra, az otthoni vodkásüveg.
Az üres hűtő, a széttört hangfal.
Röhögnek a képembe szüntelen.
Fél hat is elmúlt, várok az apámra.
Azt ígérte, eljön értem az órák után.
Nincs okom várni.

A focipályánál hallom a hangját.
Leülök a lelátón, idővel észrevesz.
Arca új focilabda színére vált.
Zeusz a fejébe villámot küldött.
Elfelejtett, mint minden alkalommal.
Nincs okom szeretni.

Elmosolyodik, int, álljak be.
Gondolom nincs teljesen magánál.
Második felesége a pénze.
Egyetlen gyermeke a vodka.
Gyűlölöm a sportot, de nem számít.
Nincs okom ücsörögni.

A hangtechnika érdekel, a zenélés.
Megboldogult anyámtól örököltem.
Apám szerint egy férfi sportol.
Az egyetlen barátom is lány.
Ironikusan, vagy apám igazolására.
Nincs okom másnak lenni.

Értelem nélkül rohangálok.
A természetellenes zöld műanyagon.
Az edzésnek vége, apám átkarol.
Mint hű bajtársak, indulunk haza.
Beszélgetünk, kissé még kínosan.
Nincs okom reménytelenkedni.

Tavaszodik, a gólyák, a remény hazatér.
Magányos és naív gyerek vagyok.
Mégis bízom, lehet más a kapcsolat.
Lehetünk még olyanok, mint mikor anyu élt.
Van okom örülni.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
ÖRDÖGTÁNC

Keletre hajóznak.
Túlontúl a
Tenger derekán
Sri Lankán bárányt esznek
Indiában sáfrányt vesznek.
Túlontúl a
Tenger derekán.

Ördög vezeti a táncot.
Arcodra varázsol ráncot,
Nyakadba vasláncot.

Szárazföldre szállnak
Áthágnak a
Csúcsos Himaláján.
Mongol földön tevegelnek,
Selyem-úton kelmét vesznek,
Emitten a
Magas hegy alján.

Ördög vezeti a táncot.
Arcodra varázsol ráncot,
Nyakadba vasláncot.

Végül hazatérnek
Messzi
Messzi Pestnek
Nyolcszögű terén
Talján kockás terítéken
Fűszer gőzöl a csendes éjben
Túlontúl a
Tenger derekán

Ördög vezeti a táncot.
Arcodra varázsol ráncot,
Nyakadba vasláncot.

PAULAY FANNI JÚLIA:
LELKEM JÁTSZÓTERÉN JÁTSZOTTÁL

Táncot lejtettél idegszálaimon majd hagytam,
hogy szívembe markolva kapaszkodót keress.
Eközben erősen fogtam kezed,
nehogy egy váratlan bukkanón a végén még hasra ess.

P:

Rágyújtok.
"Megöl az a rohadt cigaretta." Téves. Magamat ölöm meg, a cigaretta által.
Sétálok. Magamba szívom a várost. Dehogy szívom, csak végigjárom ugyanazt az útvonalat, amit mindig, mikor elhitetem magamról, hogy gondolkodom.
Soha nem gondolkodom. Most sem, csak jönnek a szavak.
Szoktak egyáltalán az emberek gondolkodni? Az igazi gondolkodás az, mikor olyanon jár az agyad, amiket nem akarsz. Nem a halálon, nem a nyomoron, mert ez mindenkit foglalkoztat. Nem tudom min, mert nem szoktam gondolkodni. Rágyújtok.

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL:
IRSA

Töröm kezeim
S csonthamuban várok ködtelen igazságot
Túlfulladt ereim
Már csak a ringató rimánság morajlik
Szilárd szívemben
S majd ha hajnal rántja le álmaim függönyét
S függve függök én is
Majd nem fáj, s mégis
Volt ami van, van ami nincs

Gerinctelen
S mégis egyenest áll szememben
Felismerem
De nem tudom milyen útról jő
Hamar s túl későn
Megkésve, avagy mégis túl korán
Lefolyik vérem a hold ormán
Földi vizekbe

(Szakrál sínen
Más síkon, felszín alatt
El innen
Tán egy jel
Egy pislákoló fény
Furcsa, de ismerős ez éj)

Üvöltve fúrja bőrőm át e tüske
S tüstén létembe ivódik a méreg
Fess újra, szín ezüstre
Egy csillagot egyszer
Tán még én is elérek

(Rád vágyok, hagyj békén
Mindenki, kit valaha szerettem
Hazugságoknak él)