PAPP MÁTYÁS: MONOLÓG

A színpadon két szék és egy asztal van, az asztalon sakktábla, a játszmát félbehagyták. A fiú az egyik széken ül, láthatóan töpreng valamin.

Fiú: Mit mondjak? A legjobb lenne, ha nem tudnék semmit. Pedig kurvára mindent tudok! Igen, drogozik és igen, árulta is... Ez az igazság. Ezt kéne mondanom.

De hát a barátom! Nem csinálhatom ezt vele. Ha elítélik mindennek vége. Tönkre tennék az életét. Ott ülne évekig abban a sötét cellában, aztán ha kijönne, se tudna már mihez fogni. És én? Ott ülnék a kollégiumi szobában. Egyedül. Hiába is jönne más.

Már kiskorunk óta együtt csináltunk mindent. Egy általánosba jártunk, most pedig egy kollégiumi szobában lakunk. És mennyit sakkoztunk! Ezt be se tudtuk fejezni. Pedig nem is álltam rosszul. Zsolti emlékszel, az elején mindig te nyertél? Utána én is megtanultam játszani. Akkor egy ideig nem is akartál sakkozni. Aztán meg jöttek a kiélezett csaták. Most nem is tudom, melyikünk a jobb.

És mennyi buliban voltunk együtt! Múlt szombaton is milyen jó volt.

Azóta viszont, hogy jött a rendőrség, nem beszélhettünk. Talán jobb is így.

Ezt a hülyét! Miért kellett ebbe belekeveredjél? Zsolti! Azt hitted nem derül ki? Hogy neked mindent szabad? Még jó, hogy elhoztam a telefonodat, mielőtt átkutatták a szobát. Tessék! Itt van!

Előveszi a telefont.

Te jó ég! Hát le sem törölted? Szombatra három gyeptégla. A világon mindenki tudja, hogy mi az a gyeptégla. De nem, te nem bukhatsz le...

Zsolti, ha nem baj én azért mégis letörlöm.

És ha kiderül, hogy falazok neki? Én is bűnrészes leszek. És... Ott van még az a húsz gramm eldugva. Csak mi ketten tudunk róla.

Mondtam neki, hogy ezt ne. De hát úgyis tudja, hogy hazudok miatta, ha kell. És ha nem? Ha az igazat mondom?

Mennyit filozófáltunk az igazságról! Az igazság a legfontosabb. Ami igaz, az mindig jó. Vagy van olyan, amikor az igazság rossz? Van ártalmas igazság?

Pörgeti az sms-eket.

(Olvassa) „Nagyon jó volt veled! Holnap mozi? Adri”

Adri? Na persze, ebből se lett aztán semmi. Moziba, oda már nem?

Zsolti, ha megúszod az egészet, mit csinálsz? Abbahagyod? Hogy nem vagy függő? Persze, mindenki ezt mondja... Kíváncsiság? Én is kíváncsi vagyok. Mégse lesz belőle rendőrségi ügy. Emlékszel, amikor elszöktünk suliból negyedikben, hogy megnézzük, ahogy a vakond kijön a földből? Eleredt az eső, aztán haza kellett fussunk. Otthon alig tudtuk kimagyarázni magunkat, hogy mégis miért áztunk el az iskolában. De végül láttuk a vakondot. Vagy arra emlékszel, amikor kilencedikben be akartuk bizonyítani, hogy nem is olyan veszélyes hidrogénnel kísérletezni. Erre majdnem felrobbantottuk apukám műhelyét...

Csend.

És most itt vagyunk.

Talán én nem vagyok hibás ezért? Tettem bármit is ez ellen? Megakadályozhattam volna. Igen, persze, mondtam neki... És? Számít ez valamit? Talán azt hittem, hogyha megkérem, hogy ne drogozzon, nem fog? Talán szólnom kellett volna valakinek? És ha igen, kinek? Nem ugyanitt lennénk?

Ismét előveszi a telefont.

(Olvassa) „Bubukám, a szünetben kérlek hozd haza a dobozokat. Puszi: anyu”
Na jól van bubukám. Tisztára mint az én anyám. Pedig ha tudná, hogy bubukája mit tartott azokban a
dobozokban...

Csend.

Akkor?
Mit mondok majd? Holnap tárgyalás. Én vagyok a koronatanú. Csak az igazat! Nem... Az nem lehet.
Nem csinálhatom ezt vele.

Csend.

Na és most? Jót teszek így? Ha ölt volna, akkor is kimenteném?

Fény le.

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL: VI. ISTVÁN — I. ÉNEK (részlet)

VI. ISTVÁN
Szolgáknak hercege vagyok minden felett
Fogadott fia csupán embereknek
Ki vörös és fehér rózsák közt született
Caliburn választottja
Olümposzon ülő India vére
A Muladhara maga

AZ ELSŐ HANG
— Ki sosem ér a végére.
Gyorsan égő gyertyák hamar kialusznak
Lehettél volna viasznak végtelen forrása
Pornográf szentírás, végtelenben vég
Ez egy féktelen ének, csak nem néktek
Ez egy zsoltár, nem egy sláger
Mikor lelkem a hidakon átkel
S rád lel a romokban
Vérem a homokban
De csak nyomokban

A MÁSODIK HANG
Embereket birkaként vágnak
A torz időnek hóhérai
A virágja embereket tartó eperfának
Hervadás közt született
Engem mellé, mint őrzőt ültetett
A világ
S tartalak, ha megtartasz
Megfoglak, kapj el ha tudsz
Fuss, fuss, léttől távol tova
Messze innen úgy se jutsz
Álmodj magasba, légy Nagy!
Ember, s embernél több
Tehát ember vagy

A HARMADIK HANG
Hámozz meg, fejtsd le a bőrt
Legyek csupasz mikor földre hull az
Mi marja lelkem
Kiásom a bárdot, kiásom az átkot
Kiásom ami van bennem
És bokádra kötöm
Húzzon le tengerfenékre
Fojtson el a mélybe
Melletted vagy ellened
Ellenben a széllel
Kiásom a bárdot
Mellé elásom árnyékod

A NEGYEDIK HANG
Előttünk
A völgyek előtt
Állati sikolyok múltával
Szén fűtötte árvaház kazánjában
Forrt össze mint húsmasina
Az idea mint ember, kissé hanyag
S humánul gyors mulandó
De lehet hangszer, világ, játssz rajta
Bár önző, kissé makacs
De eszmét tán még hátrahagy

AZ UTOLSÓ HANG
Tartsd ki fontos közel most
Hisz sosem tudhatjuk
Mikor süllyedünk semmivé
Betonmassza a sír, betonmassza a pólya
S mint a szögesdrót korona hordozója
Orrod az oltáron
Mint hogy eltűnök
Lődd be magad bulvárral
Kapard el a rúnát
S ki vagy? Isten fia — húzd át
Isten maga.

MIGLÉCZI BORÓKA:
LÁTTAM A SZÍNPADOT
Láttam, hogy vörös szőnyeg felé hívogató kéz
bilincset pattint az álmodozó csuklójának csontjába.

Láttam a színészek szemében csillogni az ólommal kiöntött vénájú tapsoló közönség tükörképét, míg a száradt vér színű függöny fojtja meg anorexiás vagy túlépített alakjukat, kitépi érzéseiket és megnyúzza tudatukat.

Láttam az iskola színtereit, amint Tomiba üldözik nyáladzva, veszetten a kora tavaszi álmokat, és a megtört kutyákat, amik nem mertek ugatni, csak a ragacsos alagsorban nyüszíteni.

Láttam a nyugat elszenesedett magazin életét, amit lekvár néven nyomnak le a csonkított, formára szabott csivavák torkán.

Láttam a második esélyt, ami fejlámpaként ragyogott, remény-sugár és fájdalmas emlékek, amorf Minotauruszként falta fel a gyomrokat belülről.

Láttam a fiatal csapongást, a szórakozást, labdákat, amiket azért adnak a kézbe, hogy a kiloccsantsd vele társad vagy önnön magad szottyadt agyvelejét.

Láttam a görbe tükörben önmagamat, ahogy a kétszínűség gyémánt szalagfűrésze szabdalta végtagjaimat, kivert fogakkal, megnyílt agykoponyával, ők pedig csak helyeseltek, így lesz belőled ember.

Láttam, ahogy a nők fröccsöntött műanyaggá válnak a színpadon, és ezt az üres vázat majmolják mindhalálig az asszonyok, dög-lődnek a hiúságtól gennyes, divatos kanapéjukon, gúnyolva mind azt, ami valódi, ami a függöny mögött él.

Láttam boldog embert, boldogan és önként fulladt a tartósított és génmódosított vérébe, ahogy a sarki pocsolyában szikkadt, és láttam őket a színpadon játszani szeretetteli atyát.

Pedig én szeretnék, szeretném megmutatni valakinek, hogy mindig van másik színpad, egy másik szőnyeg, ami darabokra törheti a mocskos szétmaratott bábprodukciót.

Pedig én még tudnék szeretni, hinni abban, hogy lesz még vala-ki, egy nő, aki lát, nem csak néz, aki behorpasztja a kaméleon májfoltos bőrét.

Pedig a színpad egy szikla, ami alapot adhatna kacsalábon forgó, ám mégis stabil álomvárnak.

Pedig a függöny levendula illatú bársonyos paplan, ami betakarja a marcangolt lelkeket.

Pedig a fények reménysugarak az élve elásott hörgő, haldokló társaknak.

FA MIKLÓS:
MIÉRT ÍRJAK?

Miért írjak, miért hallassam a hangom?
Nincsen méh elég költő, művész, zenész,
Kik enyhítenek a koron?
Kiknek hangját szívesen halljuk,
Mert mikor épp művüket csodáljuk
Elterelődik a figyelem arról, mi körbevesz.
A szürke nyomottság,
Mindenki ingerült, s mikor egy ilyen embert
figyelünk, ki hallatja hangját
S valamit ad nekünk...
Fellobban a remény lángja,
Hogy úgy is tekinthetünk az életre s a világra,
Mint ajándék, s nem csak teher,.
Arra ösztönös, hogy segítsünk hol lehet,
Szerezzünk örömöt, boldogítsuk az embereket,
Mert a boldogságnál nincsnagyobb
Kincs a világon
És ki azt elvesztette, az mindent elvesztett,
Hidd el, én már csak tudom.
Voltam boldog, s boldogtalan,
De, ha választok, akkor sem tudom,
Hogy mi az amiért kiállok,
Mert azt nem tudhatod,
Hogy mi lesz az, mi a színes boldogságot
kicsalja és a kicsorbult
Szürke hétköznapokat megpirítja,
Hogy színt kapjon, mint hús a serpenyőben,
hogy finom legyen, és szívesen fogyasszuk,
Az életnek is ez a titka.
Lehetsz te bárki, egyszerű közember,
De tudod jól, hogy az igazi hős az az ember,
Aki azért cselekszik, hogy számodra jobb legyen.
A Művész is hős, kinek elméje a fegyvere,
Hát hallgassátok nyitottan,
Figyeljétek és lássátok, hogy a
Boldogságnak mekkora az ereje.
Ezért írok.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE:
BARTÓK TÁNCSZVÍT, 4-6

A dolgos aratás után pihen a falu. A kaszát a szögre akasztják. Emitt madarak kapirgálnak, amott gyermek kacaj hallik távolabb.
Egy öreg szamár lépdel nyugodtan, makacssága teljes tudatában a földúton. S csak lépdel, s lépdel, mígnem a nap leszentül; setétséges éjszaka ereszkedik alá a vidékre, mintha egy ügyetlen óriás gyermek földöntötte volna a tintatartót, s most a fekete tinta belepne mindent. Még a szamarat is.
A távolban hirtelen fegyvercsörgés zaját hordozza a szél. Mord marcona had tűnik fel a környező dombokon. Lángok lobbannak körbe-körbe és megindul a fosztogató sereg egyenest a kicsiny falu felé, mit épp csak újjáépítettek a dolgos kezek.
Eközben a falu öregje, neve szerint Apócska éles szemével meglátta ám a fáklyákkal sorjáz ellent. Épp a csillagok állását tanulmányozta:
„Melyiket akaszthatná le az égről rézgomb gyanánt?” Gondolkodott, mikor a vészt meglátta.
Halkan, fölkelt mindenkit, s gyors pakolás kezdődik meg. Batyuba minden értékest és sipirc, ki a határba. Asszony, gyermek, férfi osonva surran az éjen át, az almáskertek alatt. Lábdobbanás nem hallatszik, csak a marcona fegyverek csörömpölése már-már az első házaknál.
Ablaküveg törik. Kiáltás harsan. S mire feleszmél a sereg, a falu apraja és nagyja már árkon s bokron túl. Sebesen viszi őket lábuk. Lassan vörösen virrad a hajnal.
Az addig porosz kéknek és mélységesen mély lilának tetsző erdők, árnyak, birkanyájak opálosan színt nyernek, amint a nap sugarai a hajnali párán át rájuk esnek.

És a zenedarab véget ért. Taps. És fény.
Mert akik az életet keresik, elza-rándokolnak a művészet kútjához.

BARTÓK TÁNCSZVÍT

SCHLEIERHAFT ESZTER: HA LESZEN VÉGE

Titkot vacog fogatok,
Ha táncot lejt a csonka rokka,
S az meg nem áll, fort forog.
Kiáltsd mindenkinek,
Ne mond senkinek se,
Mit rejt most gyöngy homlokod.

Ha leszen vége,
S vége csak lesz,
Hisz meg nem áll.
Mikor szabad lesz a láthatár
Törjünk mind az égbe föl,
Ott nem les ránk a halál.

Ha leszen vége,
Térjünk be az utcavégre,
Sör korsóval fölvértezve
Terüljünk a porban el.

Ha leszen vége,
Filmet nézne
Az újságból ismert
Temérdek ember;
Vagy a korzón kávét rendel;
Nem törődve semmi rendel
Cigarettát gyújt, s úgy
Fújja a füstöt, mint a bút.

S ha vége leszen,
Utolsó vége a mindenségnek,
Mosolyogva nézzük el,
Éltünk a csillagfény alatt hogyan tel.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE: OLAJFA ÁRNYÉKON

Ősi dobok peremén vagyok
édesen játszadozó faun ifjú.
Nimfa ölelésében volnék,
Lótusz szirmán harmat volnék,
Sajttárban a tejnek altatódalot
Ajkam zengne, ha hallotok.

Ne cicomázd a halál
Fényes só fövegén
Nyíló halovány kankalint.

Olajágon a gerle leszáll
Hallgatni a fa dalát,
Én fuvolán s kecskepatán
Másodszólam, kisérnöke vagyok.

Szarvamat, kunkor kikericset
Vajh ki ragasztotta én reám?

Étkednek fűszere én volnék,
Hajd kontyán hullám volnék,
De játszadozó faun ifjú vagyok csak.

SCHLEIERHAFT ESZTER: AZ ÉNEKLŐ KAKUKKMADÁR

Hullik fogam, hasad fejem,
Lélektelen, szende tetem
Leszek, dal szó nélkül.
Hát, menj jó Dalom utadra kélj.
Kergetőzzön véled a szél,
Emberekben, s a föld alatt.
Odáig, míg csak egy kicsinyke
Játékom is megmarad.
Megmarad?

Mert,
Ha kakukk fészken ül a róka
Palozsna tojás lesz-e abból,
Vagy csak versek, puszta szóból?

Ám,
Te, Dal, te csak menj ösvényiden
Vagy utolérlek, vagy nem
Látjuk egymást sohasem.
Légy szívnek tetsző, ritkán metsző
Ódon modorú, boldog-szomorú
Alakod zárt, vagy nincsen.

Miért?
Szabad a madárnak énekelni,
Szabad a rókának vörös lenni,
Szabad nekem verset írni?
Ha kifolyik hangom,
S úgy kacagok
Távol minden bánat.
Szók, míg susognak ajakimon
Hangomat a dalnak adom
Magamat a létnek.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE: CSAK ANNYIT KÉREK...

Csak annyit kérek,
Hogy éjjel álld előlem a napot.
Mégis csak kérlek,
Ne fordíts el tőlem az arcodat.
Kérlek én téged,
Lépj előre, s én majd kísérlek.
Esdeklem,
Ölelj meg, én félek.
Kérem,
Tündérhonba utazz énvelem.
Csak még arra kérlek,
Nézd velem a méheket,

Mint zsongnak, szállnak,
Mint a percek.
Dong és döng a virágrét.
Mind reszketnek
A csillagok, ha majd eljőve a késő éj.
A műhely üres, csendje fáradt,
Fáradt s füstös, mint a lég.
Hajad kontya kiáradt
Beborít minket, mint az ég.

Óh, ne kérd tőlem,
Hogy nevezzem meg a hangokat.
De, miért nem kéred,
Ne őrizzem a tűnt közös karco-kat?
Ne kérd,
Hogy más legyek, mint vagyok.
Kérd,
S én teszem; mert vagyok, aki vagyok.
S te azt kéred,
Hozzam párnádra a csillagot,
Kéred a takarót,
S azon ugrálunk majd bakot.

PAPP MÁTYÁS: EGYENLET

Szín: Egy osztályterem

Szereplők: Tanárnő, Botond, Milán, Máté, Ottó

Csengetés hallatszik, a diákok készülődnek az órára. Belép a tanárnő.

Tanárnő: Jó napot kívánok!

Osztály: Jó napot Gabi néni!

Tanárnő: A mai óránk témája az ellipszis és a hiperbola egyenlete lesz. De még mielőtt belefognának, ismétlésképpen elevenítsük fel a kör egyenletét. Szeretne valaki kijönni a táblához megoldani a feladatot?

Ottó majd kiesik a padból, úgy jelentkezik

Ottó: Igen, Tanárnő.

Tanárnő: Az előző órán is te voltál kint a táblánál, most jöjjön valaki más. Botond? Úgyis adós vagy még egy feleléssel.

Botond kelletlenül kikászálódik a padból, odamegy a táblához.

Tanárnő: (olvassa a feladatot)
Határozza meg az alábbi alakzatok metszéspontjait, ha azok léteznek. Egyik alakzat: iksz
mínusz négy zárójelben a négyzeten, meg ipszilon mínusz kettő zárójelben... Nem írod? Tehát iksz mínusz négy zárójelben a négyzeten, meg ipszilon mínusz kettő zárójelben a négyzeten egyenlő huszonöt. Másik alakzat: iksz mínusz három zárójelben a négyzeten egyenlő tízszer zárójelben ipszilon mínusz négy. Na milyen alakzatok ezek?

Botond hosszasan nézegeti őket, majd megrázza a fejét.

Botond: Nem tudom.

Ottó: (súgva a mellette ülő Milánnak) Ezt a hülyét! Most mondta a tanárnő, hogy a kör egyenlete lesz a feladatban.

Tanárnő: Milyen alakzat egyenletében szerepel iksz meg ipszilon is a négyzeten?

Botond: Egyenes?

Tanárnő: Te jó ég! Hát hogy készültél órára?

Botond: Nem tudom. Vagyis... Én tanultam. Igen. Tegnap átnéztem a feladatokat. De ilyen nem volt.

Tanárnő: (nézegeti a névsort) Szabó Milán! Gyere ki. Mutasd meg Botondnak, hogy hogy kell megoldani a feladatot. (közben Milán kijön a táblához) Botond, neked meg beírom az egyest. Óra végén beszélünk még, most nem akarom feltartani ezzel az osztályt. De ha így folytatod, nem tudom, hogy mi lesz...

Tanárnő: Na Milán, milyen alakzatok ezek?

Milán: Az első kör, az biztos. A második... (elgondolkodva) nem tudom. De az biztos, hogy nem egyenes.

Tanárnő: Te se készültél?

Milán: De, készültem. Megtanultam az egyenes meg a kör egyenletét. Az volt feladva mára.

Tanárnő: Leülhetsz, egyes. Szalai Máté!

Máté határozott léptekkel a táblához megy és elkezdi megoldani a feladatot.

Máté: Mint ahogy Milán is mondta ez egy kör egyenlete. Az első lépés, hogy fel kell bontani a
zárójelet. Szóval iksz négyzet mínusz nyolc iksz meg tizenhat... Tanárnő: Eddig jó. Meg tudnád mondani, hogy a másik milyen alakzat?

Máté: (abbahagyja az írást, az egyenletet nézegeti) Dehát ezt nem is vettük.

Tanárnő: Mi az, hogy nem vettük?! Te hülyének nézel?

Botond: (zavartan) Tanárnő, én sem emlékszem, hogy vettük volna.

Tanárnő: Jobb, ha most csöndben maradsz! A kör egyenletére se emlékeztél. Nagy bajban leszel te még az érettségin... Azt hiszitek, hogy meg lehet úszni tanulás nélkül? Hogy híres youtoubeosok lesztek? Kimentek külföldre és ott majd minden megoldódik? Le kell ülni és tanulni kell. Soha nem fogjátok semmire vinni, ha állandóan csak a telefonotokat nyomogatjátok. Külföldön sem. Tudom, hogy divat manapság azt hinni, hogy külföldön minden jobb, de a hülyék ott is csak a McDonald’sban dolgoznak. Vagy oké, én megértem, hogy nem akartok tanulni. Tőlem maradjatok hülyék, ez a ti döntésetek. De akkor se akarjatok átverni egy felnőttet! Ráadásul egy tanárt. Amikor én diák voltam, ilyen meg se fordult a fejemben. De nem csak nekem, senkinek. Ma meg szinte divat lett beszólogatni a tanároknak. Semmi tisztelet nincs már. Mondjuk ti azért meg tudtatok lepni. Megpróbálni átverni egy tanárt... Még, hogy nem tanultuk? El kéne küldeni az egész osztályt egy sóbányába dolgozni, aztán meglátnátok, milyen nagy ajándék, hogy tanulhattok!

(kicsit megnyugodva)

Ottó! Akkor most kijöhetsz, mutasd meg a többieknek, hogy hogy kell megoldani ezt.

Csend.

Tanárnő: Mi az?

Csend.

Tanárnő: Nyugodtan megmondhatod. Nem kell szégyellni, hogy neked legalább van valami a fejedben... (osztálynak) Mindenki figyel?

Ottó: (zavartan) Tanárnő, ezt tényleg nem vettük.

Csend.

Tanárnő: Akkor most veszszük. Itt egy egyenes meg egy pont. (rajzol egy egyenest és egy pontot) Értitek?

Máté: Tanárnő, mi nem vagyunk hülyék.

Botond: Ja. Nem vagyunk.

Fény le.