PAULY FANNI JÚLIA:
NÉMA IMA

Könnyű a fájdalmat szobára vinni,
Könnyű mások istenében hinni.
Papírra sírni égető könnyeket,
Csalódásról írni könyveket.

Könnyű prédikálni a gyászról,
Zsebkendővel törölni a múlt vérét a máról.
Elátkozni a gyilkost, a szerelmest,
Siratni a holtat, bosszúlni a keservet.

Nemes lenne írni a virágok illatáról,
Dalolni a szelekről, szeretni bárhol.
Harmatos fűben hempergetni rímeket,
arról, hogy a világ boldogságra ítéltetett.

Vezérének lenni egy elégedett seregnek,
Tűntetésen kántálni, hogy: “szeretlek!”
Szenvedő művész szívéből kivenni a tőrt,
Kivéreztetni a fájdalomért esedezőt.

Némán rebegni hálát, csendesen,
Aranyat szólni, dicshimnuszt, nemesen.
Ékes szóról levetkőztetni a csillogást,
Ködben fény helyett gyújtani homályt.

S a végén már szólni sem,
Ajak, mi egy életre elpihen.
Többet itthagyni édes zokogásnál,
Imával fizetni az élet mosolyánál.

P: '20.02.20
Az éjszaka csak nyúlik,
és hiába próbálom újra és újra,
A gondolat nem száll el a füstel.

SCHLEIERHAFT ESZTER: ÁLDÁS

Kiömlött a tinta, éjjel lett belőle;
Te leszel az álmok alabárdos őre,
Míg fel nem sír a zivatar,
S eső hull a legelőkre.

Őrségben állsz a tűz mellett.
Ami nappal volt, elfeled
Mindent, mi most számít,
A csillagot s az éjfelet.

Ami nappal volt, itt nincsen.
Más a hangod, más tükörképed,
Más a táj, s más a lét is,
Kicserélték a világot egészen.

Talpad alatt lélek van a porban,
A tűzből hang szól, majd kettéroppan
Az ékes zsarátnok kevélyen,
A lobbanástól az éj megtorpan.

Gyöngy alakod, lásd apró lett.
Minden megnőtt, s mered mögötted
A lombok kusza fátyla,
S fekete keretbe foglalja az eget.

Azon, mint kútba néző gyermek
A Hold virít, telt s kerek.
De felhők ritkafogú árnya száll,
Hajnalban eláznak a kertek.

KAUKFY ÁBEL IMRE: ÁTKOZÓDÁS

Ördög, ördög, ördög
Gyere, kihívlak most.
Elsőnek bánatért.
Másszor örömökért.
Háromszor leányért,
Negyedszer fiúért
Ötödször ezüstért
Hatodszor aranyért,
Hétszer a titokért,
Amit sosem
Mondtatok el.

Egy vasárnap éjjel
Koppant csizmám sarka
Fémes pendüléssel
Nyögte azt a járda.
Űztem a szeleket,
Rontottam az árnyat.
Könyörtelen ember
Ártányra vadászva.

Lidércet kötöttem
A jegenye fára.
Nem hatotta szívem
Átkozott sirámja.
Fogtam boszorkákat
Hosszan visítoztak.
Tűzzel, vassal mondta,
Meg lesztek tisztítva.

Kaptam én ördögöt,
Egy oltár alatt bújt meg.
Nem használt az öldök
Se karó se ütleg.
Túlvilágra nem ment
S kinevetett engem.
Megkaptam grabancát
Kalapomba tömtem.

Ha nem takarodsz hát
Szolgálj csak te engem.
Engem, aki vagyok
Engem, aki leszek.
Kalapomba rejtlek,
Erszényembe teszlek,
Ha már nincsen Isten,
Elveszett a részletekben

Ördög, ördög, ördög
Gyere, kihívlak most.
Elsőnek bánatért.
Másszor örömökért.
Háromszor leányért,
Negyedszer fiúért
Ötödször ezüstért
Hatodszor aranyért,
Hétszer a titokért,
Amit sosem
Mondtatok el.

SCHLEIERHAFT ESZTER: PÉNTEK DÉLUTÁN
szemelvény a fennkölt nélküliből

Mint a kabát lenge kéklő szárnya,
Úgy léptünk be a kocsmába.
Elég a világból - kiáltottuk -
Betérünk, de csak egy pohárra.

- Hosszú nap után megesik,
A feszültség egy fröccsel kitisztul,
S a homlok pörge ránca
A beszéd közepette kisimul -

Alacsony boltozatú pinceszoba,
A sarokban ódon társaságunk asztala.
Fáradt mosolyogva pohár perem mögött,
Az asztal körött egy-néhány cimbora.

Folyik a szó, s a fröccs is fogy
Összenézve - Két pohár még nem gond...
Az ötödiknél két szerelem közt szóba jön,
Az indulással netán kéne gondolnunk.

Mámorosan kibicékelünk a szabadba:
Boldog a világ, okunk nincs panaszra.
Imbolyogva indulunk, szó nincs, csak szem beszél,
Könnyem kicsordul, az öröm ez, nem szembeszél.

KAKUKKFY ÁBEL IMRE: AZ ELSŐ REJTÉLYHEZ
négyszer négyben

Éltünk a csillagfény alatt hogyan tel,
Hogy múlik, hogy viszik csak el.
Ha felpillantunk néhanap, hinnéd-e
Hogy vendégek vagyunk csak a Nal alatt.

S tudd meg, a Nap is vendég:
Heves, tüzes, fortyogó egyén.
Gyöngy kezedet mérd csak hozzá,
Nem külömb a Nap, Te, Én.

Mi is hát, mint csillag vagyunk,
Jelezzük az éj felet,
S nézzük ezer szarkalábbal
Szemünkben a kék eget.

S ha leszen vége, s az csak lesz,
Mind fogjuk együtt s a Nap kezed,
S csak lobogunk utána,
Mint a kabát lenge kéklő szárnya.

PAULY FANNI JÚLIA:
CÍM NÉLKÜL

Vékony falú emléktöredéket kocogtat egy kíváncsi gondolat.
feltörné, s kérdőjelek helyére tenne szigorú fekete-fehér pontokat.
válaszokat varrna miértek sötét helyére,
de új, makulátlan test helyett feltépett sebet kap cserébe.

ráébred, de már késő, nem marad más,
hogy a köd néha kegyelmes, hosszúra nyúlt pillanat-álmodás.

P: '20.04.02.
A semmi ágán ül szívem,
ha leesne nem sajnálnám.
Inspired by. József Atilla

MIGLÉCZI BORÓKA: SET

Szűz
Szűz
Mérleg

Pi nap
Fehér nap
Március

Ukulele
Hegedű
Szörny

Fecske
Medve
Belfrist

Macska
Oroszlán
Gazella

Hugrabug
Hugrabug
Griffendél

Kanada
Japán
M.

Szappan
Rizs
Sál

Hiányzom?
Hiányzol.
Hiányoztok!

Set
Mindegy
Vigyed

ÚJHÁZY NAGY DÁNIEL: IN MEDIAS

Ha falakon átlátnék
Akkor sem érezném mi szemembe lóg
Állnék szelíden, s csak látnék
Vörös írást: fordulj el, demagóg!
Fáznék, áznék csak meleg lakás ajtajában
Rázna össze minden mit nem érthetek
De az öröklétünk kapujában
Őszintén, tiszta akarattal
S foltos szívvel
Találkoznék véled
El ne feledd, s magadhoz tartsd közel
A fényt
Mit hátrahagytak neked

Barikád állt ajkaim közé
S semmi igaz nem törhetett át rajta
Szellemem egy menekülő őzé
Ki csak várja
Bár a hajsza abba maradna
Így alakul napjaim domborműve
S én hegyek közé szunnyadnék
Hegyek köze simulnék
Adj csak egy magányos csillagot
Az űrbe
Feküdjünk a fűbe
Keressük meg
A pislákolást, ami értelmet adna a mindenségnek
Igyuk meg
Az utolsó kortyot a remény vízbe veszett palackjából
Áldozz e minőség oltárára
De csak keveset, nehogy elszóljon lelked utolsó zsoltára
S a dallam
Szívünk vad táltos dobjainak
Ha minden elhalkul
S már nesz sem morajlik távoli mezőkön
Kopár, üres erdőkben
Hol kisgyermekként lettem felnőtt
S most ráncos fejjel kívánom az origót
Lenőtt hajnak hullámai kísértenek vissza
Elhűlt karokba

Vágjunk bele?
Inkább ne
Irtózom határaimtól
S így inkább csak távolba nézem a lehetségest is
Irtózom a haláltól
Tölts fel nyomatékkal
Nyom nélkül
Mondj valamit amiben hiszel kérlek
Mondj valamit amiben hiszel kérlek
Hisz te meg én
Hisz ezek a földi percek
Csupán ennyit érnek